Anya születik I.

Amikor tavaly nyáron eldöntöttük a férjemmel, hogy babát szeretnénk, még nem tudhattuk pontosan, mibe vágjuk a fejszénket. Jómagam sokáig nem akartam gyermeket, mert tudtam, hogy az anyaság egy egész életre szól, mégis úgy éreztem, hogy az akkor még vőlegényemben mindent megtaláltam, amit valaha is egy társban kerestem.

Augusztus végén levezényeltem a penészes albérletből való átköltözésünket, mialatt Ricsi Horvátországban dolgozott a jógatáborban. Szeptember elején jött haza, immár berendezett lakályos szuterén kis otthonunkba. Még olcsó bútorokat is sikerült szereznünk, ezért nem kellett sokáig banános ládában tárolnunk a holminkat.

Meglepetésünkre már szeptember végén két csík jelent meg azon a bizonyos teszten. Nekem az lett gyanús, hogy csak úgy minden előzmény nélkül hirtelen hányingerem támadt az utcán, a férjemnek pedig az, hogy különösen viselkedek. Nagyon boldogok voltunk, és hamar megosztottuk ezt az örömhírt a családtagjainkkal is. Teljesen biztosak a dolgunkban csak az október 13-ai emlékezetes és feledhetetlen esküvőnk után két nappal lehettünk, mivel akkor mentem először ultrahangos vizsgálatra. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Az egyik vizsgálat érte a másikat, az elején még bosszankodtam is azon, hogy életemben ennyit nem maceráltak az orvosok, aztán belenyugodtam abba, hogy kis hazánkban már csak így működik a rendszer.

Szeptemberben és októberben sajnos nem jött össze két filmfordító munka sem, mindkettőbe beletört a bicskám. Egy spanyol szappanoperának (Csók és csata) kellett egy részét magyarítanom hiányos angol feliratszövegből. A másik feladat egy németül beszélő ámde francia listával bíró Provence-ról szóló film lett volna, ami aztán szerencsére franciául folytatódott, de így is nagyon nehéznek bizonyult. A munkáltató türelmesnek mutatkozott, én pedig még francia nagyszótárat is beszereztem, mégsem sikerült végül együttműködnünk.

Októberben a 16. héten 4D-s ultrahangvizsgálatra is sor került anyukám jóvoltából, így én élőben, Ricsi felvételről láthatta a kislányunkat.

December 24-én sajnálatos módon előjött a régi epebajom, ezért szinte semmit sem tudtam enni és picit be is lázasodtam. Viszont a születésnapomon, december 25-én éreztük Ricsivel először Véda kisasszony rúgását.

Januárban Frankfurtba szólított egy tolmács munka, nagyon jól bírtam az utazást és a munkáltatóm is végtelenül előzékeny és kedves volt. Hazafelé bevallottam, hogy krisna-hívő vagyok, ami kicsit meglepte. A két nap tolmácsolásért végül még többet is adott, mint amennyit egyébként kértem. Ebben a hónapban kezdtem el járni kismama jógára is, itt ismerkedtem meg a későbbi dúlámmal, Ágotával.

Februárban ellátogattunk Sopronba, ahogy azt korábbi bejegyzéseimben látható. Utónászútnak szántuk ezt a hetet, amit Réka, Ricsi nagynénje és az ominózus lopás után az egész család finanszírozott. Pár nap búslakodás után igazán jól éreztük magunkat. Ricsi teljesen elkényeztetett, minden nap lement friss pékáruért, főztünk is, ill. a törzshelyünkön, a Fórum pizzériában ettünk minden egyes kirándulás után. Jártunk Nagycenken a Széchenyi, Fertődön az Eszterházi kastélyban, megtekintettük a Taródi várat, illetve Sopron több nevezetességét is, melyek közül a tűztorony szó szerint a legkiemelkedőbb.

Márciusban újra az iskolapadban találtam magamat, ugyanios Ricsi elengedett az emelt szintű műfordító tanfolyamra. Hemangi mataji küldött újabb cikkeket fordítani, ezek és a tavalyiak képezik a megjelent angol magazin nagy részét. Ekkor elkezdődött vénásan a vas pótlása is. Ricsi, Ánanda Vrindávana prabhu és Sravana Mangalam mataji kegyéből újra a pujáriban találtam magamat, és több mint két hónapig a kedvenc szolgálatomat végezhettem: a virágfűzést. Néha besegítettem ennek-annak, hiszen tudtam, hogy Véda megszületése után nem sok lehetőségem lesz ilyesmire. Ekkor már nem jártam énektanárhoz és a jógáról is hiányoztam egy ideig, de aztán ott újra felvettem a fonalat. Viszont ellátogattunk Mátramindszentre kicsit feltöltődni és friss levegőt szívni.

A szeszélyes áprilisban Ágotával elmentünk együtt az Uzsokiba a szülésfelkészítő tanfolyamra. Éppen arról volt szó, mi fog történni a baba megszületése után. Ágota egy-két dolgon jogosan ki is akadt, nagy türelemmel mégis megvárta velem a szülőszobák megtekintésekor a következő turnust, ezért elég későn értünk haza.

Május 6-án kezdődött a születés hete, amit lelkesen végigjógáztam, és sok hasznos előadásra eljutottam. Tanultunk a védőnőmtől, Hill Andreaától babamasszázst, Berta Gabriella bevezetett minket a szoptatás rejtelmeibe, Ágota szüléskönnyítő praktikákkal és szombaton szülésfelkészítő tanfolyammal lelkesített minden kismamát. Ekkor álltam neki végre valahára a Hörömpöli Anditól és Sraddhától kapott jóganadrág varrásnak is, és éppen hogy készen is lettem velük a nagy nap előtt. De ez már egy másik történet :-)

Gyermekláncfű avagy pongyolapitypang szirup

Sokan nem tudják, hogy a gyermekláncfűként is ismert pongyola pitypang nem “csak” gyomnövény, mely kiűzendő a zöld gyepről, hanem gyógynövény is egyben.

Szinte bármilyen réten megtalálható. A gyermekláncfű kiváló vértisztító és vizelethajtó, serkenti a máj és a vesék működését. A gyermekláncfű számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz:
Vasat, szilíciumot, magnéziumot, cinket, mangánt, B-vitamint, C-vitamint, A-vitamint, D-vitamint.

A gyermekláncfű is gyógynövény

A pongyola pitypang minden része gyógyhatású, így a virágokból készült szirup is tartalmazza mindazt a jót ami ebben a gyom-gyógynövényben található. A szirup íze hasonlít a mézhez, a felhasználása is azonos a mézével. Csurgathatjuk kalácsra, vajas kenyérre, rakható süteménybe, teába is.

A pitypang ideális szedési ideje Európában májusra esik. Válaszunk egy szép napos délelőttöt, mert ilyenkor a legnagyobb a virágportartalma a virágoknak, és így lesz a legízletesebb a szirupunk. Kb. 150-250 virág szirmára lesz szükségünk.

A virágokat rázzuk meg, és a hazaérkezés után 1 órára terítsük szét újságpapírra vagy kéztörlőre, hogy a bogárkák kimászhassanak belőle. Ne mossuk meg a virágokat!

Előkészítés: Van aki leszedi a virágszirmokat a zöld részről, más viszont a zöld résszel együtt főzi fel.

A pitypang szirup elkészítése:

A virágokat 5 dl ideg vízbe rakjuk, és lassan elkezdjük főzni.
Amikor a víz forrni kezd lezárjuk a tüzet és éjszakára állni hagyjuk a főzetet.
Másnap szitán keresztül leszűrjük a levét. A kezünkkel jól nyomkodjuk ki a virágokból is a nedvességet. Egy blogban olyan megoldást is láttam, ahol a tejhabosítóval szűrték le a virágszirmokat. Kisebb mennyiségnél ez is nagyon jó ötlet!
A gyermekláncfű (pitypang) léhez egy fél kg cukrot keverünk, és hozzáadjuk egy fél citrom levét, vagy ha tudunk venni olyan citromot amit nem kezeltek vegyszerrel, akkor a felkarikázott citromot. Ha ennél több citromot rakunk bele, akkor túl savanyú lesz.
A lábost feltesszük a tűzre fedő nélkül, és a legkisebb lángon elkezdjük melegíteni azért, hogy ne forrjon lobogva, és elkezdjük besűríteni. Ez akár 2 óráig is eltarthat. Néha vegyünk ki egy kanállal, hogy azt kihűtve ellenőrizhessük az állagát. Nem szabad túl sűrűre főzni, mert akkor kikristályosodik és kemény lesz, ha viszont túl hígra hagyjuk akkor viszont megromolhat.

A “pitypangméz” készítéséhez szükséges mennyiségekre több verzió is létezik, leírok pár bevált receptet:

1. recept:  2 marék pitypang virághoz 1 l víz és 1 kg cukor

2. recept: 500 pitypang virág, 1 citrom, 1 narancs, 1 l víz, 1 kg cukor

3. recept: 150 pitypang virág, 1 citrom, 250 g cukor, annyi víz ami ellepi a virágokat

Minden kezdet nehéz

Ricsivel már nagyon régóta készültünk erre az útra, tervezgettük, fontolgattuk, milyen dátum lenne a megfelelő, hogy még ne is legyen túl nagy a pocakom, de ne is fagyjunk meg városnézés közben. Nagynénjétől, Rékától kaptuk a SzÉP kártyát, és mindenképpen szerettük volna még úgy felhasználni, hogy még egyben vagyok :).

Bevallom, először nem volt sok kedvem nekivágni, főleg, hogy az év leghidegebb időszakát sikerült kiválasztani. Ezen felül rossz előérzet is mardosott, attól féltem, hogy valami baj lesz. Így legyen ötösöm a lottón.

Időben elindultunk, kiértünk az állomásra, ahol Ricsi megvette a jegyet. Már ez sem volt egyszerű, mert a jegypénztáros nem tudta, hogy át kell-e szállnunk Győrben, vagy sem. Persze a Keletiben külön emeleten van a jegypénztár és az információ, mászhatott fel megérdeklődni. No mindegy, elértük a vonatot, szépen kényelmesen elhelyezkedtünk. Győrig minden eseménytelenül zajlott, Ricsi olvasott, én pihentem. Az átszálláskor izgalmas volt megtalálni a vonatot, mert a 4-es vágányon 3 is állt belőle, de azért sikerült.

Sopron hófúvással és cudar idővel várt minket. A GPS segítségével gyorsan megtaláltuk a szálláshelyet. Míg Ricsi lerendezte a piszkos anyagiakat, elkezdtem berendezkedni. Ezután ért minket a hideg zuhany: Ricsi pénztárcájából szőrén-szálán eltűnt kétheti fizetése, azaz 60000 Ft. Próbáltuk visszagörgetni az eseményeket, hol történhetett, de ésszerű magyarázatot nem találtunk rá. Ott álltunk annyi pénzzel a bankkártyán, amennyi az utazáshoz volt csak elegendő, pedig annyi mindent szerettünk volna megnézni.

Szerencsére Ricsi anyukája a hír hallatán mozgósította az egész családot, és ígéretet kaptunk, hogy másnap elküldik előre a névnapokra szánt pénzt. Így noha feleakkora összeg állt rendelkezésünkre, de legalább volt miből gazdálkodnunk. Szerencsére Réka még korábban felajánlotta, hogy leehetünk valamennyit a SzÉP kártyáról, mivel nem használtuk fel a szállásra szánt teljes összeget.

Ricsi délutánra főzött egy dhált, majd a nap második felében, felocsúdva a veszteségből elmentünk körbenézni. Megnéztünk egy-két templomot és vendéglátó ipari egységet kívülről, majd a szálláson pihengettünk.

A várva várt terheléses vércukor vizsgálat

Ez a nap is eljött. Ricsivel keltem, hogy elérjem a 7 órási vonatot, mivel anya Újpest-Városkapunál várt, hogy elvigyen terheléses vércukor vizsgálatra. Természetesen elfelejtettem kiváltani a szőlőcukrot, és az sem lett volna megoldás, hogy veszek egy boltban, mert csak a patikák által kimértet fogadják el.

A Palánk patikát az internetes kiírás ellenére zárva találtuk. Az SZTK-ban szépen téptem sorszámot, közben anya elment egy másik gyógyszertárba, ami elvileg 8-kor nyitott, hogy kiváltsa a cukrot. Beálltam soron kívül egy kismama mögé, ahogy mondták. Már vele is morgott a nyanya, de igazából én kaptam a legnagyobb letolást, hogy miért mondom, hogy terheléses vércukorvizsgálatra jöttem, amikor nem is, mert íme a beutaló vérvizsgálatra. Csak feltartom a sort és felpaprikázom az embereket. Mondtam neki, hogy az orvos azért írt beutalót, mert nem voltunk benne biztosak, hogy a háziorvos által elrendelt múltheti vérvizsgálatnál megnézik-e az éhomi vércukor szintet is, de megnézték. Utána keresett, és tényleg. Még azért feltette a keresztkérdést, hogy most kinek menjenek az eredmények, mivel a háziorvos Weber tesztre is elküldött, és 3 beutalót lobogtattam így. Rábíztam. Nagyon édes volt, mindenképpen bosszút akart állni, mert csakazértis elrendelte az éhomi vérvizsgálatot, hadd vegyenek le minél több vért.

Vészesen közeledett a sorszámom, noha amúgy ki se kellett volna várni. Hívogattam anyát, hogy mi a franc van, mire kiderült, hogy állítólag nem működött a számítógépes rendszer, ezért nem tudják kiszolgálni. Jó késő lett, mire befutott a cukorral, szabadkoznom is kellett, amikor hívták a sorszámomat, hogy nem tudtuk még kiváltani.

Bementem, mire megdöbbentek, hogy ilyen későn. Magyarázkodhattam megint, hogy nem nyitott ki időben a patika stb. Az a nagy meglepetés ért, hogy egy egész kémcsővel vettek le vért. Nem elég, hogy vashiányos vérszegény vagyok, még meg is csapolnak! Mondta a nő, hogy már régóta nem vesznek ujjbegyből vért, és a vashiányos vérszegénység nem azt jelenti, hogy kevés a vérem, hanem bizonyos anyagokból nincs benne elég. Ja, de vért persze nem adhatok!

Megitatták velem a cukorszirupot, rosszabbra számítottam, de a végén azért marta a fogamat. Félóránként be kellett még mennem, közben olvastam, hogy elüssem valahogy az időt. Az elsőnél jól leszúrtak, hogy 10 percet késtem, és így nincs értelme a vizsgálatnak, mert azt nézik, hogy a szervezetem hogyan tudja feldolgozni a cukrot (azt a mennyiséget, amit saját bevallásuk szerint is kb. egy hét alatt fogyaszt el egy normális ember). Pedig megnéztem az órámat, amikor kimentem. Majdnem elsírtam magamat, és szívem szerint azt válaszoltam volna, hogy az egész procedúrának sincs semmi értelme, úgy, ahogy van. A következő gyerekemet az őserdőben szeretném kihordani, ott nem macerálnak annyit.

Mikor már alig voltak a váróban, odaballagtam a leletkiadóhoz, és megkértem őket, lennének oly szívesek, és adják már ki a Hepatitis és vércsoport eredményemet, mert kell a védőnőnek. Mire közölték, hogy a nőgyógyásznál vannak (benne vannak a gépben, csak nem akarták kinyomtatni). Hihetetlen, minek hívják őket leletkiadónak, ha nem hajlandóak kiadni a leletet, pedig magammal vittem a papírt is, hogy lássák, mikor voltak a vizsgálatok.

Az utolsó 10 percben már majdnem éhen haltam, és az ötödik szuri már nagyon fájt. Teljesen kilyuggatták a vénámat. Ricsi mondta is, hogy úgy néz ki, mint egy kezdő hernyósé :-D. Szerencsére a vénás vasbeadást emiatt megúsztam, de megfogadtam, ha van valami módja annak, hogy ne kínozzanak meg ennyire megint, akkor köszönöm szépen, kihagyom ezt a vizsgálatot.

Taródi vár

Ricsi úgy böngészte az elmúlt napokban az internetet, mint egy szakdolgozatot író diák. Igyekezett minden látnivalót megtalálni, nehogy lemaradjunk valamiről. Így akadt Sopron egyik érdekességére, a Taródi várra, mely nem a középkorban, hanem az 1950-es évek elején épült.

A Wikipédiában ez áll róla:

A huszadik életévéhez közeledő Taródi István 1945-ben, szülei telkén kezdte építeni első várát. Ez egy nyolc méter magas favár volt, amit használt faanyagokból állított össze. Az építkezést 1946-ban fejezte be, amikor megnősült. Elhatározta, hogy ha sikerül a Lövérekben telket vennie, akkor lebontja a favárat, és immár a saját telkén állítja fel újra.

1951 május elsején vásárolta meg azt az ingatlant, amin most a vára áll, és hamarosan átköltöztette rá a favárat. Az építményt felkockázott hulladék deszkákból készített zsindellyel fedte be.

Az 1950-es évek végétől, majd főleg a hatvanas években több nagy, országjáró kerékpártúrára indult, részben gyermekeivel (a leghosszabb túrája 1500 kilométeres volt). Fő céljuk a várak megtekintése, a középkori várépítészet tanulmányozása volt. Taródi István 1959 őszén úgy döntött, hogy a favárat kővárral váltja fel, és még a télen kiásta a lakórész alapjait. Ettől fogva évekig reggel ötkor már ott volt a várnál, hogy előkészítse az aznapi munkát, majd a hivatalos munkaidő után folytatta az építkezést úgy, hogy csak este 9-10 körül ért haza. Apránként elbontotta és kőépítménnyel váltotta fel a favárat. 1962-ben nézte meg a somoskői várat, és ekkor döntötte el, hogy ő is olyan várat akar, aminek kerek tornyai vannak. A lakórész felépítése után élete valamivel egyszerűbb lett, mert kiköltözött a várba. Az építkezést azonban később sem hagyta abba, és a 2010-ben bekövetkezett haláláig folytatta; a várba különböző becslések szerint mintegy 150–200 vasúti kocsira való követ épített be — döntően egyedül, időnként fiaival, legfeljebb egy-egy alkalmi segítővel. 1986-ban, nyugdíjazása előtt, komolyan gondolkodott azon, hogy befejezi az építkezést, de aztán nem bírta abbahagyni.

Az 1-es busszal kellett menni, amin a sofőrtől tudtunk csak jegyet venni, lévén szombat. Már a buszmegállóban gondoltam, hogy jó fej lesz a sofőr, és zsebre rakja a pénz egy részét, de nem ad jegyet, és így is lett. Már elhagytuk a Lővéreket, amikor észrevettem, hogy a busz visszafelé tart a városba, ezért leszálltunk. A GPS szerint még úgy negyedóra séta várt ránk, utunk egy szép meredek kaptatóban végződött. Egy várszerű templomra hittem azt, hogy a vár, de azért szerencsésen megtaláltuk a műemléket.

Vegyes érzelmekkel szemléltem belülről a várat. Sok régi bútort zsúfoltak be, mindenhol por és rendetlenség, káosz. Furcsán hatott, hogy az ablakokat beüvegezték. Igazából nagyon szép lenne, ha volna pénz karban tartani és felújítani. Minden tiszteletet megérdemel Taródi István, aki a nehézségek ellenére kitartott a vár felépítése mellett, melyet sajnos befejezetlenül hagyott az utókorra: két bástyának csak az alapját látni.

A várudvarban rengeteg különleges növény kapott helyet, állítólag mamutfenyő is, de sajnos azt nem sikerült lencsevégre kapni. Noha nagyon kínálgatták, mégsem vettünk életrajzot végül, gondolva a szűkös keretekre.

Hazafelé nyakunkba vettük a várost, és gyalog indultunk neki. Elhaladtunk az Erzsébet park mellett is, egy szép nagy fenyő megszemléléséhez meg is álltunk. Útközben megnéztük kívülről a református templomot is. Éhesen és elcsigázva tértünk be a Fórum pizzériába, hogy elköltsük szokásos vacsoránkat.